Indonézia

 
 
 
Évszám: 

Podonyi Anna

Debreceni Egyetem

Universitas Andalas, Dr. M. Djamil Hospital, Padang, Sumatera Barat, Indnézia

2014.08.04-31.

Indonéziai cseregyakorlat összegzése

 2014 nyarán alkalmam volt a MOE jóvoltábol egy hónapot Indonéziaban tölteni. Sumatra szigetén, nyugaton, Padang varosában 4 hétig egy muszlim családnál laktam. 5 gyermekes család, 2 orvostanhallgató lány és 3 kisebb gyermek volt a családban. A kultúra megismerése érdekében, véleményem szerint a velük eltöltött idő nagyon tanulságos volt. Nagyon vallásosak, az első perctől elvárták tőlem az Iszlám tiszteletét. Hozzájuk hasonlóan kellett öltözködnöm, hosszú nadrágban es hosszúujjú felsőben. Nagyon meleg volt napközben, de természetesen a külfoldiek mind eleget tettek az efféle követelményeknek, elvárásoknak. A család elvitt esküvőre, kirándulni, varrattunk nekem helyi tradicionalis kosztümot, együtt főztunk, takarítottunk, együtt eltük mindennapjainkat. Igazi családtaggá váltam.

 A többi külföldi társammal a sebészeti osztályon töltöttük a hétköznapokat. A nyelvi korlátok és az alacsonyabb egészségügyi ellátási színvonal miatt nehézkesen tudtunk újat tanulni, illetve bármilyen formában részt venni a mindennapi munkálatokban. Egyedül a műtőben tudtuk némileg hasznossá tenni magunkat. Több műtéten asszisztáltam. Minden nap 7 órátol kezdtük a gyakorlatot és délutánig benn voltunk. Keddenként Bahasa indonézül voltak ügyeleti előadások, péntekenként pedig angolul, ami számunkra a hasznosabb időtöltést jelentette. Reggelente a hatodéves szigorlókkal meglátogattuk a betegeket, megvizsgáltuk őket, bár nem beszéltünk közös nyelvet. Néhány indonéz hallgató és orvos kellőképp jól beszélt angolul, velük érdemi kommunikaciót tudtunk folytatni es jó baráti kapcsolatot ápolunk azóta is. A rezidensek gyakran elhívtak minket a közös programjaikra habár nagyon elfoglaltak voltak, nem sok idejük volt foglalkozni velünk.

 A helyi hallgatói szervezet nagyon nagy szeretettel fogadta a világ minden tájáról érkező hallgatói csoportot. Az első köszöntést egy vacsora keretében, a következőt pedig dékáni illetve egyéb rangosabb orvos tarsaságában és némi Kuran felolvasásával és helyi ételek kóstolásával tölthettük. Nagyon figyelmesek voltak irányunkban. Bármilyen kéréssel fordulhattunk hozzájuk. Igyekeztek szociális, közös programokat szervezni, de ezek a tervek gyakran nem jól alakultak, de vegül nekem is sikerült eljutnom egy kirandulásra a gyakorlat mellett.

 Minden egyes hallgató más-más családnál lakott, általában egy orvosanhallgató vagy orvos vagy professzor otthonában. Változó ellátást kaptunk. A családnál is kaptunk enni illetve a kórházban a menzán is ingyen fogyaszthattunk 4 heten keresztül. Ez nagyon kedves gesztus volt a szervezettől.

Mindenki valtozó távolságra lakott a kórháztól. Én sajnos elég messze, fél óra buszozással, átszállással juthattam el a kórházba, illetve haza. Nagy a város, a tömegközlekedés kisbuszokból áll, amik ha tele vannak elindulnak, zsúfoltak, de kedves emberekkel és hangos zenével. Mindenképpen nagy élmény.

Az ottlétem alatt megtapasztaltam milyen korlátozott felszereltséggel dolgozni, elsajátítottam praktikákat, amit remélhetőleg sosem kell majd használnom és bízom benne, hogy ennek a térségnek is megadatik egyszer, hogy olyan orvosi ellátást kaphassanak az ott élők, mint mi nyugatiak. MRI felvétel csak Jakartában a fővárosban elérhető, nyilván a tehetősebbek számára akik el tudnak jutni oda. Telefonon, térerő hiányában szükség esetén nem mindig tudják elérni a szakorvosokat, emiatt sokan nem kapnak időben segitséget.

A megnövekedett autó- es motorforgalom miatt naponta többször fordulnak elő közúti balesetek. Az utasok nem viselnek bukósisakot, semmiféle vedőfelszerelést. Gyakran többen utaznak a motorbiciklin a megengedettnél. Emiatt igen súlyos sérülésekkel találkoztunk.

Összességében nem választanám újra ezt a várost, mert nem igazán tölthettünk minőségi időt ott, sem látnivalók terén sem szakmailag. Ha a hallgató igazi jó barátokra szeretne lelni, biztos lehet benne, hogy nem éri csalódas. Igazán melegszívűek az emberek, segitőkészek és gondoskodóak. Miattuk igazán megérte odamennem, a szép emlékeket nekik köszönhetem.

Köszönet jár a MOE-nak, hogy lehetőve tette ezt az igen tanulságos utamat.

Podonyi Anna     2014.08.31.