Jelbeszéd

 
 
 

A jelbeszéd alapjai

A kurzus kódja: AOMOE7305
Kredit: 1
Félév: II. félév

Tantárgyi előkövetelmény: Nincs – ezért ez a kurzus remek lehetőség arra, hogy korán, már az I. évtől becsatlakozzatok a DOE programjaiba.

Felvehető az I. év tavaszi (II.) félévétől

Maximális létszám: 40 fő

Mindig is érdekelt hogyan kommunikálnak a siketek? Akkor ezt a kurzust Neked ajánljuk! A kurzus célja, hogy a hallgatók ismerétét bővítse egy olyan „nyelv” által, amely a mindennapokban előfordul és amely nem ismer határokat, akadályokat. Egészségügyi pályafutásotok alatt is kamatoztatni tudjátok majd eme tudásotokat, hiszen a siketekkel való kommunikáció a kórházi falak között is előfordul.

A kurzus február 15-én indul (10 héten át), hétfőnként 17-19 óra között az Urológia tantermében. A kurzust Nagyné Fülöp Teréz tartja.

 

Oktatásügyi elnökhelyettes
Vajda Áron
lome.debrecen@humsirc.hu